Tri-Bekk Hűtés és Klímatechnikai Kft.
Épület- és gépjármű hűtéstechnológia

 +36-30-390-4604
 info@bekk.hu

Üdvözöljük weblapunkon!

A Tri-Bekk Hűtő- és Klímatechnikai Kft. 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás. Cégünk története egészen 1986-ig nyúlik vissza, amikor Bekk József már magánvállalkozóként hűtéstechnikával foglalkozott. 1991-ben Bt.-t alapított feleségével és profilját bővítette. Hűtéstechnikai oktatóként több tanulót is megtanított a szakmára és annak szeretetére. Fiai, Bekk Norbert és Bekk Róbert 2005-ben alapították a Tri-Bekk Kft.-t.

Az elmúlt évtizedekben történt fejlődésünknek, többszöri profilbővítésünknek, elért sikereinknek köszönhetően tevékenységünk széles körben elismert az autóklíma full-szerviz mellett az épületklimatizálás és állófűtések forgalmazásában, teljes körű javításában, karbantartásában is.


Aktív tevékenységünket Baranya, Somogy, Tolna megyékben végezzük, de Szegeden, Budapesten, Debrecenben és Győrben is végeztünk szereléseket. Az országhatáron túli munkák sem okoznak problémát, például sikeresen teljesítettünk megbízást az SFOR katonai tábori konyháiban is.

Célunk az ügyfelek maradéktalan kiszolgálása, melyet képzett szakembergárdával, korszerű saját tulajdonú műhellyel és minőségi szerszámozottsággal tudunk biztosítani.

Tevékenységeink

Autóklímák

Személyautó, haszongépjármű, busz, mezőgazdasági gép, erőgép gépjárműklímák
  • teljes körű kalorikus és elektromos javítása
  • töltése hűtőközeggel
  • vegyszeres tisztítása, bakteriológiai fertőtlenítése
  • ózongenerátoros fertőtlenítése
  • gyári és utángyártott alkatrészeinek forgalmazása
  • kompresszorainak és egyéb főegységeinek felújítása
  • tömlőinek gyártása és javítása
  • alumínium csöveinek hegesztése
bővebben »

Állófűtések, pótfűtések

Webasto, Eberspächer és Autoterm készülékek vizes vagy levegős kivitelben
  • értékesítése, forgalmazása
  • beszerelése
  • javítása
  • levegős állófűtés tűztér tisztítása, füstölés megszüntetése
  • alkatrész forgalmazása
bővebben »

Raktérhűtők

Thermo King, Carrier Transicold, Frigosoft, Eurofrigo, Zanotti rendszerek javítása, alkatrészek forgalmazása
bővebben »

Épületklímák, lakásklímák

Családi házak, panellakások, irodák, szállodák, ipari létesítmények klímaberendezései
LG, Midea, Sinclair, Haier, Hitachi, Toshiba, Daikin, Gree, Mitsubishi, Panasonic készülékek
  • értékesítése
  • telepítése, beszerelése
  • javítása
  • karbantartása
  • vegyszeres tisztítása, bakteriológiai fertőtlenítése
  • alkatrész forgalmazása
bővebben »

Kérjen tőlünk ajánlatot!

Vállalunk minden új és megkezdett projektet, mely hűtés- és klímatechnikával kapcsolatos, illetve a fenti tevékenységlistában szerepel. Bízunk benne, hogy vállalkozásunk elnyerte bizalmát, és ennek reményében várjuk ajánlatkérését!

Árajánlat kérése »
7632 Pécs, Északmegyer dűlő 32.
Telefon / fax: +36-72/216-764
E-mail:
Autóklíma, raktérhűtés, állófűtés:
Bekk Norbert +36-30/390-4604
Épületklíma:
Bekk Róbert +36-30/620-3889

© TRI-BEKK Kft - Minden jog fenntartva

Weboldal: